The International School for Holocaust Studies

Magyar nyelvű internet-kurzus

Füstbeszállt életek




Magyar nyelvű internet-kurzus: Füstbe szállt életek
Ez az első magyar nyelvű internet-szeminárium, amely bemutatja a Holokauszt folyamatának legfontosabb európai szakaszait, külön hangsúlyt fektetve a magyarországi események jellegzetességére.
Kezdetben a lengyel, a német és a magyar zsidóság Holokauszt előtti életét ábrázoljuk, hogy kirajzolódjanak az olvasó előtt a három ország zsidó közösségei közötti hasonlatosságok és különbségek. Ezáltal a zsidókat nem csak mint tehetetlen áldozatokat, hanem üldöztetésük előtt önálló világgal rendelkező egyénekként, illetve közösségekként ismerhetjük meg. Témáink közül megemítjük a szövetségeseknek a zsidóság megsemmisítéséhez való viszonyát, és a zsidó ellenállás megnyilvánulásait.
A történelmi folyamatot követve az áldozat, a gyilkos, a csendes szemlélő és az embermentő választásainak különböző útjait és formáit kutatjuk.
Kérdéseink arra vezetnek, hogy megteremtsék az olvasó számára az alapot következtetéseik összetettségére.
A szeminárium bepillantást nyújt a Jad Vasem intézetében található különböző forrásokba.


Tartalomjegyzék:

Első fejezet: Zsidó közösségek a Holokauszt előtt
  1. Első lecke: A lengyel zsidóság története 1939-ig
    A lecke keretében Kelet-Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének, múltjának, világának és kultúrájának jellegzetes vonásait mutatjuk be.
  2. Második lecke: A német zsidóság története 1939-ig
    Itt a német zsidóság identitás kérdését és környezetéhez való viszonyát ellemezzük.
  3. Harmadik lecke: A magyar zsidóság a Holokauszt előtt
    A lecke a magyar zsidóság világával, a magyarsághoz való viszonyával, s Közép-Európában egyedi jellegzeteségeivel foglalkozik.
  4. Negyedik lecke: Antiszemita és rasszista folyamatok Magyarországon 1920-1941
    A két világháború közötti lengyel és németországi antiszemitizmus megnyilvánulásaival szemben követjük a magyarországi zsidógyűlölet kifejlődését.

  5. Második fejezet: A zsidók faji alapú elkülönítése és a gettók világa
  6. Ötödik lecke: A kelet-európai gettók világa
    A náci gettók felállításától kezdve a zsidók mindennapi élet-halál harcának nyomában szembesülünk azokkal az egyéni és közös választásokkal, melyek mindenkor vészterhes következménnyekkel jártak.
  7. Hatodik lecke: A kirekesztés Nyugat-Európában
    Nyugat-Európában a náci zsidóüldöztetés formáit a helyi politikai és kulturális körülmények határozták meg.
  8. Hetedik lecke: Gettók Magyarországon
    Itt a magyarországi gettósítás folyamatát a zsidó vezetőség és a gettókba terelt áldozatok visszaemlékezéseinek elemzése alapján követjük.

  9. Harmadik fejezet: A végső megoldás formái, dimenziói
  10. Nyolcadik lecke: A sortüzektől az iparszerű megsemmisítésig
    A lecke keretében a frontokon, illetve a zsidók megsemmisítésének kivitelezésében, 1941-ben beállott fordulópontot elemezzük.
  11. Kilencedik lecke: Az emberi sors a náci táborrendszerben
    A náci táborrendszer működését személyes beszámolókon keresztül közelítjük meg.
  12. Tizedik lecke: A szövetségesek és az Endlösung
    Itt a szövetségesek a Holokauszthoz való viszonyát, s az ebből eredő
    elvi, ill. morális kérdéseket vetjük fel.

  13. Negyedik fejezet: Mentés és ellenállás:
  14. Tizenegyedik lecke: A zsidók mentésének lehetőségei és megnyilvánulásai
    Ebben a leckében különböző közegek, intézmények vagy egyének mentési akcióinak indítattásait, módjait és politikai háttereit elemezzük a cselekedetek tudatosságának tükrében.
  15. Tizenkettedik lecke: Zsidó ellenállás
    Ebben a leckében a zsidó ellenállás meghatározásait, fajtáit, nehézségeit és jelentőségét ecseteljük.

With the generous support of:
With the generous support of: Conference on Jewish Material Claims Against Germany With the generous support of: Adelson Family Foundation